MÁTRAI ERDÉSZETI NYÍLT NAP

Iskolánk 1-6. osztályos tanulói részt vettek a VII. Mátrai Erdészeti Nyílt Napon Mátrafüreden. Gyöngyösről kisvonattal utaztunk a helyszínre, amelyet nagyon élveztek a gyerekek. A regisztráció és megnyitó után minden osztály kis csapatokban elindult meglátogatni a 12 kiállító standot, amelyeknek köszönhetően nagyobb betekintést nyerhettek az erdő és az erdészet rejtelmeibe.  Minden gyerek élményekkel gazdagon tért haza.

SZÜRETI FUTÓNAP ÉS KÖMLEI KÁROLY EMLÉKFUTÁS

Iskolánk 12 tanulója idén is képviselték intézményünket a Gyöngyösön megrendezésre kerülő Kömlei Károly Emlékfutáson. Kiemelkedő eredények: Szabó Milán I. hely Zaklócki Bence I. hely Fehér Luca II. hely Minden tanulónk nagyon jól teljesített, melyhez szívből gratulálunk! Köszönjük a szülőknek és kollégáknak a szurkolást és a szállításban nyújtott segítséget!

Osztálykirándulás – Gyöngyös

Az első osztályosok idén Gyöngyösön voltak osztálykiránduláson. Látogatást tettünk a tűzoltó laktanyában, ahol szinte mindent kipróbálhattak, sőt egy próbariasztásban is részt vehettek. A tűzoltóság után elsétáltunk a Mátra Múzeumba, ahol a Micimackó szereplőivel ismerkedhettek meg egy előadás keretén belül.

KI MIT TUD?

2018. április 6-án iskolánk tanulói megmutatták diáktársaiknak, szüleiknek, barátaiknak, hogy milyen otthonosan mozognak a művészetek világában. nagyszerű produkciókat láthatott a közönség, remek délutánunk volt!

Március 15-ei megemlékezés az iskolában

Hagyományainkhoz híven, idén is megrendeztük iskolánkban a március 15-i megemlékezést. A zenés, verses műsorban, melyet Bari Katalin tanárnő szerkesztett,  iskolánk tanulói szerepeltek. Elsős és második osztályos diákjaink korhű csákókat és kalapokat készítettek, az ünnepségen ezekben pompáztak. Köszönjük minden résztvevő lelkes munkáját! ” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

Betűméret növelése/csökkentése
Contrast