Csécsről – egy kicsit másképp

Az idei csécsi látogatásunkról is élményekben bővelkedő beszámolót lehetne írni, hiszen vendéglátóink gondoskodtak arról, hogy a hat nap alatt, amit ott töltöttünk, ne unatkozzunk, s olyan gyönyörű helyeket látogassunk meg, amelyeknek emlékét egész életünkre megőrzünk.

Július 12-én, hétfőn, tizenkét, 6-7. osztályos gyerekkel és Nagy Zsuzsa kolléganőmmel együtt utaztam Csécsre. Nem voltam túl lelkes az induláskor. Nem igazán értettem még akkor, hogy ez a csécsi cserenyaraltatás mire való.

Aztán megérkeztünk. És a megérkezés pillanatától kezdve egészen a búcsú pillanatáig olyan mély hatások értek, amilyenekre nem számítottam.

Egy lelkes kis csapat várt minket: kollégák, az iskola igazgatónője, a református lelkésznő, a szakács néni (akiért rajongtak a gyerekek – nem csak a főztje miatt – és még sokan, akikről nem is tudtuk, mi a feladatuk velünk kapcsolatban).

Nos, emiatt a „kis csapat” miatt kell nekünk Csécs. Mert ők nagyon vártak minket. Nekik mi vagyunk a kapocs, a kötődés. Kötődés Magyarországhoz, kötődés a nyelvükhöz, a kultúrájukhoz: vagyis a magyarságukhoz. Sokat beszélgettünk, néha éjszakába nyúlóan. Mindegyikőjük szavain átjött, hogy számukra, más nyelvi és kulturális közegben magyarnak lenni és annak maradni mindennapos küzdelem. És féltik a jövő nemzedékét attól, hogy számukra mindez már nem lesz olyan fontos.

Mi, pedagógusként elbeszélgettünk erről a tucatnyi markazi gyerekkel, akik megérezték, megértették, miért is vagyunk ott. És bizony a helybéli felnőttekkel együtt sírtunk, mikor a búcsúdalunkat énekeltük.

Köszönjük Markaz Község Önkormányzatának, hogy ezt a lehetőséget biztosítja számunkra. Köszönjük Csécs önkormányzatának, hogy hat napon keresztül kényeztettek bennünket.

Köszönjük az ottlétünket segítő felnőttek munkáját.

Külön köszönetet érdemel Dringus László, aki a helyi iskola pedagógusa (egyben önkormányzati képviselő is). Ő volt a mi őrangyalunk, kolléganője, Katka segítségével.

Bízunk benne, hogy jövőre, mikor viszonozhatjuk ezt a vendéglátást, a csécsi vendégek is hasonló érzésekkel térnek haza.

 

Bari Katalin